Sylas - egy középmagas, vékony testalkatú férfi. Haját rövidre nyírja, és mindig gondosan ápoltan jelenik meg. Arca szögletes, átható barna szemekkel, amelyek mögött mindig számító figyelem bujkál. Háromszor kopogott az ajtón, nem túl erősen, de határozottan, ahogy mindig szokta. Belépett, s az ajtó halkan csukódott mögötte, elzárva a külső világ zavaró neszeit. A szoba félhomályba burkolózott; az egyetlen fényforrást a falakon elhelyezett fáklyák adták, melyek lobogó lángjai groteszk árnyékokat vetettek a kőfalakra. A levegő állott volt, a szobát elárasztotta a penészes pergamenek, kiömlött tinta és valami halvány, fémes – talán vér? – szaga.
A helység közepén egy magas, sötét alak ült egy faragott, magas támlájú széken. Darnath Velcor, Ponta tartományi kormányzója, szokásához híven mozdulatlanul ült, mint egy kiélezett tőr, feszült és halálosan precíz. Hollófekete haja tökéletesen hátrafésülve simult koponyájára, egyetlen tincs sem lógott ki a helyéről. Fakó arca mintha soha nem látott volna napfényt, csontos és éles vonásai pedig még inkább kiemelték szemeinek jeges kék ridegségét. Olyan tekintete volt, amitől az emberben ösztönösen megfagyott a vér: üres, kifejezéstelen, és mégis átható. Sylas egy pillanatra megtorpant. Látta a jeleket. A kormányzó egyre mélyebben süllyedt saját paranoia- és gyanakvás-tengerébe. A finoman szabott bőrpáncél, amelyet mindig viselt, most meggyűrődött rajta, mintha órákon át ugyanabban a pózban ült volna. Ujjai idegesen doboltak a szék karfáján, de arcán nem tükröződött érzelem. Mintha egy kísértet lett volna saját birodalmában.
Sylas előrelépett, hátát egyenes tartotta, mozdulatai kimértek voltak. Az ő dolga nem a feltételezés volt. Az ő dolga az információ átadása.
— Uram, a legutóbbi jelentések szerint a rabszolgák és az őrök között növekvő feszültség egyre gyakoribb. — hangja nyugodt volt, tárgyilagos, egy tökéletes inasé, aki csupán hírt hoz, semleges eszköz, semmi több. — A héten többször is az őrökre támadtak. Egyes őrök szerint a foglyok szervezettebbé váltak.
Darnath lassan, szinte kísérteties nyugalommal fordította felé a tekintetét. Azok a hideg kék szemek valahová túl Sylason néztek, mintha nem is rá figyelne, hanem valami mögötte rejlő, láthatatlan fenyegetésre. Sylas azonban tudta, hogy ez nem így van. A kormányzó mindent látott. Mindent érzékelt. Egy pillanatnyi csend telepedett a szobára. Az egyetlen hang a fáklyák halk pattogása volt.
— Sylas. — Darnath végül megszólalt, hangja halk volt, de acélos, mint a kés, amely még a tokjában van, de bármelyik pillanatban előrántásra kész. — Tudod, mi történik a rothadással, ha nem kezeljük időben? — Ujjait összefonta és az ablak felé tekintett.
Sylas rezzenéstelen arccal várt. Tudta, hogy a kormányzó nem választ várt tőle. Ez inkább egy gondolat volt, amit hangosan megosztott.
— Elterjed. — folytatta Darnath, ujjaival lassan végigsimítva az egyik ujján lévő gyűrűt. Egy egyszerű ezüst karikagyűrű volt, rajta egy vésett jelkép – egy stilizált lánc, amelyet egy penge vágott ketté. Egy rabszolga volt az első viselője. Most már csak egy trófea. — Ha hagyod, hogy a rothadás elterjedjen, hamarosan minden darabokra hullik. Nem engedhetjük ezt meg, Sylas.
A férfi lassan felállt. Magas alakja árnyékot vetett a kőpadlóra, és mintha maga a terem sötétebbé vált volna tőle. Közelebb lépett Sylashoz, és alig hallhatóan folytatta:
— Gondoskodj róla, hogy minden jelentés naprakész legyen. Nem tűrök meglepetéseket. A rothadást ki kell égetni. Gyökerestől.
Sylas bólintott, de nem válaszolt azonnal. Egy pillanatig fontolgatta, hogy hozzáteszi: a rothadást az égetés nem feltételen tünteti el, a rothadást gyógyítani kell. Ehelyett halkan folytatta:
— Marcen Tervos holnap érkezik a Bányakancellária megbízásából, uram. Hivatalos ellenőrzést tart.
Darnath mozdulatlan maradt, de valami változott a tekintetében. A jeges kék szemekben egy szikra lobbant, amelyet Sylas nem tudott máshogy nevezni, mint tiszta, nyers gyanakvás. Egy újabb ellenség, egy újabb figyelni való fenyegetés. Sylas érezte, ahogy egyre mélyebbre süllyednek. Ez az út már nem a hatalomról szólt. Hanem a félelemről. És az, aki fél, előbb-utóbb hibázik. De ezt nem mondhatta ki hangosan. A kormányzó egy utolsó pillantást vetett rá, majd visszaült székébe, mozdulatai lassúak, megfontoltak. Ahogy Sylas hátralépett, és finoman meghajolt távozás előtt, érezte, hogy az éjszaka csendje nem nyugalmat, hanem feszültséget hordoz. Kívülről a palota ugyanolyan volt, mint eddig. De Sylas tudta: belül a falak lassan, de biztosan repedeznek.

Másnap a teremben hűvös félhomály uralkodott, csak a falikarok lángjai vetettek táncoló árnyékokat. A nehéz tölgyfaasztal körül néhány szék állt, mindegyik merev háttámlájú, nem kínált kényelmet. Az asztal túlsó végén Darnath ült, hátával egy dísztelen kőfalnak. Előtte egyetlen papírlap hevert, de a férfi meg sem nézte. Szeme egyedül a vele szemben álló látogatóra szegeződött.

Marcen Tervos, a Bányakancellária hivatalos küldötte, egyenes tartással állt előtte, kezében egy pecséttel lezárt irattekercset tartva. Középkorú, kissé elhízott férfi, haját szürkésbarna tincsek színezik. Barna köpenyét a Kancellária hivatalos jelvénye díszítette—a stilizált bányászkalapács és mérleg—, selyemszegélye pedig finom kidolgozású volt, még ha az utazás pora meg is ült rajta. Tekintete metszően éles maradt, és mozdulataiban ott van a tapasztalt hivatalnokok nyugodt, kimért magabiztossága. Nem az a fajta ember volt, akit Darnath könnyedén félresöpörhetett volna.
Sylas a terem sarkában állt, és figyelte a jelenetet. Ő hozta be Tervost, és most csendben maradt, de minden érzékével felfogta a feszültséget a két férfi között. Darnath karfáján dobolt ujjával, a mozdulat ritmusában rejlő nyugtalanságot egyedül Sylas vette észre.
— A Kancellária aggodalmát fejezte ki a bánya állapotával kapcsolatban, Darnath uram — kezdte Tervos szárazon, kicsit előrébb hajolt székében és az asztalon összefonta ujjait, próbált egyfajta tekintély parancsoló pózt felvenni. — A termelés visszaesése, a rabszolgák számának csökkenése és az egyre gyakoribb erőszakos összecsapások mind azt mutatják, hogy a helyzet kicsúszni látszik a keze alól.
Darnath száján gúnyos mosoly suhant át, de a szeme hideg maradt.
— A Kancellária mindig talál valamit, amiért aggodalmaskodhat, nem igaz? — Ujjaival közben abbahagyta a dobolást és felvette ugyanazt a pózt, mint tárgyalópartnere. 
— A Kancellária azt akarja, hogy a termelés zavartalanul folytatódjon. — Jelentette ki Tervos, mintha csak parancsba adná.
— És folytatódik is. A rendetlenséget letörjük, a fegyelmet helyreállítjuk. — Megköszörülte torkát — Azért, mert most kicsit kisebb lett a termelés, még mindig mi adjuk a legtöbb nyersanyagot.
Tervos kissé félrehajtotta a fejét.— A fegyelem erőltetése és a munkások lemészárlása nem ugyanaz. A Kancellária nem nézi jó szemmel az ön módszereit.
Darnath hátradőlt, mintha unná a beszélgetést.
— A Kancellária nem küldhet ide olyan embereket, akik félnek lejönni a bányába. — mosolya még gúnyosabbá vált. —  Aki élni akar, az dolgozik. Aki nem… — vállat vont. Maguknak eredmény kell. Az eredményt én hozom.
Tervos egy hosszú pillanatig fürkészte őt, majd kiegyenesedett és jobb kezébe vette a papírtekercset, majd egy határozott modulattal letette az asztalra.
— A Kancellária türelme véges, Darnath. — Mondta a lehető leghatározottabb módon. Eztán felállt, visszatolta székét és egy lépést hátrált, és jelentőségteljesen Sylasra nézett, mintha az inas többet érthetne az egész helyzetből, mint amit mutat. — Még egy ilyen vizsgálat a rabszolgák számának csökkenése miatt, és a Haditanács személyesen fog ítélkezni feletted. Nem tetszik a vezetőknek, hogy fosztogatók kiskirályt játszhatnak a bányában. — Miközben kiköpte szavait várta Darnath reakcióját.
Azonban Darnath arca meg sem rezdült, pedig Sylas is biztosra vette, hogy ez az információ nem juthatott ki Malmar bányájának területéről. A szavak csendesen hullottak a nehéz levegőbe, de a hatásuk olyan volt, mint egy kivégzőkard suhintása. Darnath ujjai megfeszülnek a karfán.
Tervos egy rövid meghajlással távozott, és a terem csendbe burkolózott. Darnath mozdulatlanul ült egy darabig. A csend elnyúlt, de Sylas tudta, hogy ez nem megnyugvás volt, hanem a düh csírája, amely lassan formálódik.
— Figyeld meg, mit csinál, kivel beszél. — Darnath végül felé fordította hideg tekintetét. — Ha Tervos bárkivel túl sokáig időzik, ha túl sok kérdést tesz fel, azonnal tudni akarok róla.
Sylas bólintott, és már indult volna, de Darnath még hozzátette:
— És ha szimatolni kezd olyasmi után, ami nem tartozik rá… — az ajkán halvány mosoly játszott. — Nos, akkor intézkedünk.
Sylas nem kérdezett. Meghajolt, és hangtalanul kisiklott a teremből. Sylas egy intelligens, számító, de óvatos ember volt, még csak a harmincas éveinek elején járt. Alapvetően hűséges Darnath-hoz, de lojálisabb a saját túléléséhez. Érti a hatalmi játszmákat és a manipulációt, de egyre jobban megkérdőjelezi, hogy meddig maradhat Darnath oldalán anélkül, hogy magát is veszélybe sodorná. Nemesi családban született, de apja egy félresikerült politikai manőver miatt elvesztette befolyását. Gyermekkorában megtanulta, hogy az erősek mellett kell maradni, de soha nem szabad túlságosan feltűnővé válni. Kiválóan ért az intrikához, és fiatalon megtanulta, hogyan figyelje meg a hatalmasokat anélkül, hogy ők észrevennék. Darnath Velcorhoz még ifjúkorában került, és hamar bebizonyította, hogy több egy egyszerű inasnál. Mostanra Darnath jobbkeze lett, aki nemcsak a hivatalos ügyeket intézi, hanem egyfajta információs csatornaként is működik.

Az udvar felé vette az irányt, ahol a kancellária embere már távolodott a bányák irányába. Ilyenkor mindig végigmérte a területet. A Közép-hegység domborulatai között, a fenyvesekkel övezett sziklás lejtőben egy hatalmas bányabejárat ásít a mélybe, mintha maga a föld tátaná ki száját az ismeretlen sötétség felé. A bejárat felett, a meredek szirt peremén egy magányos fakunyhó áll, ablakából halvány fény szűrődik ki. A bányától kanyargós ösvény vezet lefelé a völgybe, ahol füstfoszlányok úsznak a levegőben, a kemény munka és az állandó kovácsolás neszét hordozva. A sárga fényű lámpások melegséget árasztanak ebben a nyers, kietlen vidéken. A bánya előtti tágas térséget az őrök és néhány rabszolgalány népesíti be. Több kisebb épület sorakozik a bejárat körül, raktárak, műhelyek, és pihenőhelyek a fáradt őrök számára. Kő- és fémtömbökkel megpakolt csilléket tolnak a sínpárokon, miközben az érc és nyersanyaghalmok egyre nőnek a földön. A térség szélén karámféle áll, benne málháslovak és öszvérek várakoznak, hogy a terhet a völgybe szállítsák. Az egész látvány egy zord bányakolónia képét festi meg, ahol a kényszermunkások a hegy szívéből csikarják ki a világ számára oly becses kincseket. A tér másik felé ő állt, valamint egy hatalmas kőből készült épület, egyszerű letisztult külsővel, semmi csicsa. Inkább hasonlított egy várra, mintsem lakóépületre. Ez a bánya vezetőjéhez tartozott. Darnath parancsa ott lüktetett a gondolataiban, és miközben észrevétlenül követte Tervost, egy halk, de feszült beszélgetés foszlányai ütötték meg a fülét az egyik őröknek szánt viskó mellett. A félig nyitott ajtón keresztül meglátta Mardok Varin alakját. Az őrség vezetője széles vállú, szívós férfi volt, arcán mély barázdákkal, amelyeket évek keménysége és könyörtelensége vájt belé. Az elsők között volt, akik a bányához kerültek, valamint az ő ötlete volt a környéken elfogott orkok, valamint halálraítélt emberek rabszolgásítása. Az őrök között is tisztelet és félelem övezte, de most, ahogy beszélt, hangjában valami szokatlan feszültség bujkált.

Vele szemben ült Fekete-Olmos, egy fiatalabb, sötét szemű férfi, akinek arcán még nem volt ott a veteránok ridegsége, de a fáradtság és a kiábrándultság már láthatóvá vált rajta. Erős testalkata és harcedzett megjelenése ellenére a mozdulatai olykor bizonytalanságot sugalltak, mintha folyamatosan a helyes döntést keresné. Most is, ahogy előrehajolt, mintha egy láthatatlan súly nehezedett volna a vállára. Látszott, hogy keresi a szavakat és nem tudja, hogyan is kellene elkezdenie a mondandóját. Végül belekezdett.
— Nem értem, mi értelme volt ennek. — A hangja halk volt, de érezhetően feszült.
Mardok egy pillanatra nem felelt, csak egy olajos ronggyal letörölte a kését, majd unott mozdulattal visszatette az övébe.
— Mire gondolsz? — Nézett a fiúra, fenyegető hangnemben tette fel a kérdést.
— A nőre. — Olmos vagy nem érezte vagy nem érdekelte Mardok hangszíne.
Mardok sóhajtott, és hátradőlt a székében.
— Az csak egy rabszolga volt, Olmos. Miért kell ezen rágódni? — Itt már elengedte a fenyegető hangnemet.
— Mert nem csak megölték. Megerőszakolták, aztán... ettek is belőle. — A csend, ami követte a szavait, nehéz volt és fullasztó. — Ez undorító. — Olmos hangja keményebb lett, de a belénevelt óvatosság még visszafogta. — És felesleges.
Mardok félrebillentette a fejét, és egykedvűen méregette a fiatalabb férfit.
— Úgy gondolod?
— Igen. Ha csak megtörni akartuk, elég lett volna pár napig éheztetni vagy elvinni a Kaptárba. De ezt… ezt miért kellett?
Mardok halk kuncogása olyan volt, mint a fém csikorgása.
— Nem rólad van szó. — Felhúzta az egyik szemöldökét. — Nem is rólam. Hanem a rabszolgakirályról.
Olmos megfeszülve hallgatott.
— Gondolkodj. — Mardok előrehajolt, a szeme sötéten csillogott a lámpások fényében. — Odabent ő az úr. Mi kevesen vagyunk, ők sokan. Ha hagyjuk, hogy vezetőjük legyen, az kockázatos… hacsak nem adjuk meg neki, amit akar.
— Ezt akarta? 
— Nem ő kérte. De ezt kellett megkapnia. — Mardok halkan felnevetett. — Mert így kényelmesen érzi magát. És ha kényelmesen érzi magát, nem szít lázadást. Ha megkaphatja az italát, a nőt, az ételt – akárhol is végzi –, akkor nem azon fog gondolkodni, hogy mikor döfi a kését a bordáink közé, vagy mikor bújtja fel a rabszolgákat támadásra.
Olmos arca kifejezéstelen maradt, de Sylas érezte a belőle áradó feszültséget.
— Így segít nekünk. — folytatta Mardok. — Ha neki jó, a többieket is kordában tartja. Mi pedig elkerülünk egy mészárlást. Szóval mondd csak, Olmos… tényleg felesleges volt?
Olmos nem felelt. Tekintetében azonban látszott az egyet nem értés és a düh.
Egy másik őr sietve lépett be a helyiségbe, arcán sápadt rémülettel.
— Varin, az egyik rab… megölte az egyik emberünket.
Mardok halkan káromkodott, majd felpattant, és Sylas kihasználta a zűrzavart, hogy hangtalanul eltűnjön az árnyak között. A helyzet nemcsak a rabszolgák miatt volt veszélyes – az őrök között is feszültség nőtt. A tábor két részre szakadt: voltak, akik Mardok módszereit követték, és voltak, akik, mint Olmos, egyre kevésbé tudták elfogadni ezt az állapotot. A hirtelen mozgásra Marcen Tervos is elindult a főépület felé, nyilvánvalóan nem akarta, hogy valami baljós esemény közepébe keveredjen. Sylas nesztelen léptekkel követte, egészen a szobájáig. Megvárta, míg a kancellária embere eltűnik az ajtó mögött, majd visszafordult és elindult Darnathhoz.
A toronyterem félhomályában egy csuklyás férfi állt Darnath mellett. A sötét köpönyeg alól egy metsző tekintetű, karcsú arc villant elő – Zareth Velm arca.

Zareth Velm a sötét titkok és háttérben zajló machinációk mestere, Darnath Velcor kémhálózatának feje. Közepes termetű, de kisugárzása félelmetes, mintha maga is árnyékból lenne szőve. Csuklyás alakja mindig a háttérben marad, de ha megjelenik, az általában rossz hírt jelent valakinek. Hideg és számító, minden mozdulata kimért és céltudatos. Az emberek ritkán nézhetnek a szemébe – nemcsak azért, mert a csuklya többnyire árnyékba borítja az arcát, hanem mert pillantása olyan, mintha az ember lelkébe fúrná magát, keresve a legapróbb gyengeséget is. Egy régi történet szerint Zareth még fiatal korában, amikor Darnath bizalmát először elnyerte, egyetlen éjszaka alatt számolt fel egy teljes összeesküvést. Zareth kísértetként mozgott a városban, és mire a hajnal első fényei megjelentek, hat fontos kereskedő tűnt el nyomtalanul, másnap pedig Darnath új adótörvényét már senki sem merte megkérdőjelezni. Nincs bizonyíték arra, hogy Zareth keze benne lett volna az ügyben – de azok, akik ezt gyanították, soha nem beszéltek róla hangosan. Sylas és Zareth között feszült, de professzionális kapcsolat áll fenn. Sylas inkább egy informátor, egy intrikus, aki a hatalom mozgását figyeli és irányítja Darnath mellett, míg Zareth egy ragadozó, aki csendben vadászik. Ketten együtt tökéletes egyensúlyt alkotnak, de Sylas érzi, hogy Zareth őt is figyeli – és ha eljön az idő, nem fog habozni félretenni őt is. A két férfi között ritkán zajlanak nyílt szóváltások, de ha mégis, az mindig egy játszma része. Darnath és Zareth kapcsolata egészen más. Darnath számára Zareth egy nélkülözhetetlen fegyver, egy penge, amely az árnyak között vág. Nem bízik benne, de tudja, hogy szüksége van rá, és talán ez az egyetlen ember, akinek tényleg megengedi, hogy kritikát fogalmazzon meg. Zareth hűsége nem a hódolaton, hanem a logikán alapul – amíg Darnath uralkodik, Zareth erős. Ha Darnath bukna, ő lenne az első, aki előkészítené a következő hatalmi átrendeződést.

Sylas belépett, az ajtó halkan csukódott mögötte. A lámpások pislákoló fénye mély árnyékokat vetett a teremben, és a levegőben a viasz és régi pergamenek keveredő illata terjengett. Hideg, számító pillantással végigmérte Sylast, tekintete egy árnyalatnyi megvetést sugallt, mintha azt akarná kifejezni, mily keveset ér a jelenléte ebben a helyiségben.
— Beszélhetsz előtte — szólt Darnath hűvösen, miközben a csuklyás férfi felé intett.
Zareth lassan bólintott, majd hátrébb lépett a félhomályból, közelebb a fáklyafényhez.
— Ahogy óhajtod, uram — szólalt meg, a hangja nyugodt és kimért volt, de volt benne valami vészjósló. — A helyzet gyorsan változik. Selmion Valrik és Kardos Benvik tegnap éjjel találkoztak. Az egyik emberem jelen volt, amikor a beszélgetésük zajlott.
Darnath szeme összeszűkült, minden ujja megfeszült, majd ökölbe szorult a keze.
Selmionról tudni kell, hogy remek szónok, és bár gyakran háttérben marad, ha kell, meg tudja győzni a megfelelő embereket az igazáról. Nem kegyetlen, de könyörtelenül pragmatikus: ha valaki az útjában áll, azt eltávolítja, akár erőszak nélkül is, pusztán politikai manipulációval. Benvik egy egyszerű katonacsalád sarja, akik generációkon át a város haderejét szolgálták. Ő maga is a seregben kezdte, először egy határőrző egységnél, majd fokozatosan lépdelt feljebb a ranglétrán. Most egész Coentral hadseregének egyik kiemelt parancsnoka.
— Mit mondtak?
— Selmion Valrik nyíltan kimondta, hogy elég volt. El akar mozdítani téged a helyedről. Azt mondta, "Ponta nem tűrheti tovább ezt az önkényes bohóckodást és rabszolgaírtást." Úgy tűnik, támogatói is akadnak.
— Kik? — csattant fel Darnath.
Zareth enyhén elmosolyodott, de a tekintete rideg maradt.
— Ezt még nem tudom. De Valrik erősebb, mint hinnéd. A kancellária emberei is egyre ingerültebbek, a kereskedők félnek üzletet kötni veled, és ami a legfontosabb… Kardos Benvik pedig megtudta, hogy mi történt Gobar Manos-al itt a bányánál.
Darnath szótlanul nézett maga elé, aztán lassan felállt.
— Kardos emberei közül hányan szolgálnak nálam?
Zareth enyhén félrebillentette a fejét, mintha már előre tudta volna, hova vezet ez a kérdés.
— Pontosan huszonheten. Mind őr vagy tiszt.
Darnath elmosolyodott, de a mosolyában nem volt melegség.
— Holnap az összeset behívatom.
Sylas halkan kifújta a levegőt. Tudta, hogy Darnath egyre mélyebbre süllyed a saját paranoia-örvényében, és a megtorlás nem fogja megállítani az elégedetlenséget – csak olaj lesz a tűzre.
— Zareth. — szólította meg ismét — Szeretném, ha figyelemmel kísérnéd Marcen Tervost. Ha Valrik és Kardos valamelyik embere felkeresi őt, tudnom kell róla. — most Sylas felé fordult — Mardoknak mond meg, hogy hívjon be mindenkit, holnaptól megerősítjük az őrséget. Egyre több szar hullik a nyakunkba. Mindenkit dolgoztassanak, aki meg nem képes a termelésre, azokat hozzák fel. Senki sem pihenhet. Számokkal kell megmutatnunk, hogy igenis jól működünk. Ha kevés ez is, akkor Tisztogatást rendelek el. Nem az első alkalom hogy nem küldik fel a nyersanyagot.
Sylas bólintott. Nem szólt semmit, de tudta, hogy a következő napokban a bánya sorsa végleg eldőlhet.